"Én és a driverek"

kihívássorozat

MÁSODIK kihívás

MA LEPD MEG MAGAD VALAMIVEL!

Talán te is úgy nőttél fel, hogy folyamatosan mások kedvében kellett járnod. Ez a folyamatosság már talán szokássá vált és a személyiséged részévé lett. A többiek mindenekelőtt, és magadra már nem marad sem idő, sem figyelem.

Az is megtörténhetett, hogy neked szabad volt saját örömödre tenni dolgokat, akkor ez természetes és magától értetődő maradt most is: felnőttkorodban.

Hogy nálad ez éppen hogyan is működik, azt csakis te magad tudhatod.

A mai kihívás neked mennyire lesz nehéz, vagy könnyű, valahol mélyen a gyerekkorodban rejtőzködik.

Lehet, ha már csak rágondolsz arra, hogy saját magad megajándékozd valamivel, máris lelkiismeretfurdalás gyötör. Az is lehetséges, hogy most egy megerősítést kaptál, hogy akkor ezt mindenképpen teljesíted, mert egyébként is szoktál magadnak „meglepetéseket” okozni. Vagyis magadra is gondolsz máskor is, nem csak másokra, és nem kullogsz a sor végén úgy, hogy abban rád valahogyan sohasem jut már az idődből. Vagy a pénzedből. Vagy a lehetőségből.

Az is lehetséges, hogy csak az igény ugyan beszélne a fejedben, csak elhallgattatod. Vagy talán már meg sem hallod, mit is mond.

A mai napon az a dolgod, hogy szerezz örömöt magadnak valamivel.

Hogyan?

  • Vegyél magadnak egy csínos új ruhát.
  • Változtass frizurát.
  • Menj el barangolni bárhová.
  • Ülj be egy moziba a barátoddal, barátnőddel. Vigyázat!!! A filmválasztás joga a tied!
  • Ülj be egy finom kávéra vagy teára valahová, ahová már régen szerettél volna beülni.
  • Vegyél ki egy szabadnapot és csak magaddal foglalkozz.
  • Sok a dolog? Bízd másokra! Lazíts ma a saját örömödre.

Hogy számodra mennyire lesz nehéz, esetleg könnyű: az csakis rajtad múlik. LÉGY A MEGOLDÁSBAN KREATÍV!

Az sem számít, ha ez nem kerül neked semmibe, csak az számít, hogy az

legyen a TE örömödre.

És hogyan is vehetsz részt ebben a kihívásban?

  1. Olvasd el!
  2. Csináld meg!
  3. Oszd meg egy hozzászólásban!

Nem csupán tanulhatunk belőle, hanem kedvet is csinálhatsz másoknak azzal, hogy megosztod azt, hogy milyen kreatív megoldással tudtad megoldani azt.

Hogyan sikerült? Megosztanád? Ne hagyd, hogy kifúrja az oldalamat a kíváncsiság.

Oszd meg velünk a gondolataid!

    • Vau! Zsuzsa, ez egy szuper program lesz majd számodra. Várom a beszámolódat is róla. Hiszem, hogy élvezetes és hasznos is lesz majd ez az esti szabadtéri óra. Mellette az egészségedet is szolgálja. Még nem próbáltam ki a csikungot, viszont már sokat hallottam róla. Én magam a jóga mellett tettem le a voksomat, viszont ami késik, az nem biztos, hogy el is múlik, ugye? Jó mozgást kívánok Neked, hiszem, hogy közben dalol a lelked és a szíved, hiszen nagyon szereted csinálni, tudom. És megérdemled 🙂

  • A hétfők és a szerdák alapból én-idős napok, akkor járok az edzőterembe. De most szerdán történni fog valami más is, végre bedaueroltatom a hajamat. Úgy fogok kinézni vele, mint Bellatrix Lestrange a Harry Potterből, szóval már nagyon várom az átalakulást 🙂 Persze csak egy fél nap az enyém, a másik felében a gyerek beiratkozását intézzük……

    • Az új frizura majd biztosan feldob téged és a napodat 🙂 Hiszem, jól áll majd neked, és ebben a saját örömöd leled.

  • Nehezemre esett ezt a kihívást teljesíteni, de nem azért, mert nem érdemelném meg. Először meg akartam venni magamnak a horgolt ötletek című újságot, de rájöttem, hogy nem ér annyit számomra, mint amennyi ötletet hasznosítanék belőle. Aztán gondoltam veszek egy rucit a Hádában, de nem találtam semmi jót, még a kisfiamnak sem. Aztán úgy döntöttem, hogy elindulok akkor a dolgomra. És elmentem egy kávézó előtt, ahová eddig valamiért sosem mertem bemenni. Bementem, sütiztem és cappuccinoztam egyet ☺️

    • Hát ez nagyon jól sikerült, ennek igazán én is örülök. Ez a driver sokunkat hajt, minket, nőket: hogy szerezzünk örömet- másoknak. Ez neked is eszedbe jutott, miközben teljesíteni szeretted volna a kihívást: a kisfiadat szeretted volna meglepni. Jobb adni, mint kapni alapon.. azért ha magunkat lepjük meg valamivel, az is nagyon jól tud esni, mint neked a süti és a cappuccino 🙂 Váljék egészségedre 🙂

  • Ma megleptem magam egy kellemes kollégával való beszélgetéssel a munkahelyen. Mi sok mindent meg tudunk osztani és figyelünk egymásra, viszont az utóbbi hónapokban ez nem jött össze. Holnap beülök majd egy kávéra és péksütire reggelizni a közeli pékségben. Persze ez nem kiváltság, hetente kétszer egyébként is megteszem 🙂

    • Ildi, ez nagyon jó lehetett. Meglepted magad, ráadásul még a kapcsolataidat is építed. Kellemes és hasznos is lehetett. A kávé és péksüti is kijár ma neked. Ha pedig ez rendszeres is, akkor már több, mint teljesített a küldetés. Nagyon sikeres 🙂

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >