1. Első szülői gátló parancs: Ne létezz!

Nézzük meg az első leckében, milyen az, ha ezt a gátló parancsot kapjuk szüleinktől.

A „ne létezz”, vagy „ne légy” parancsot akkor kapja a gyermek, amikor nem várták az érkezését, véletlen gyerekként látja meg a napvilágot. Nagyban hozzájárul az is, hogy ha nem örültek az érkezésnek, esetleg a gyerek gátolja a szülőt az érvényesülésben, vagy nem tudja magát „kiszórakozni”, és a gyereket okolja a történtekért, minden problémája forrásának tekinti. 

Elhangozhat például így:
„Ha nem lettél volna, lett volna időm magamra”. 

Vagy:
"Csak azért vettem el anyádat, mert útban voltál”.

Ha valaha az életed során, ha csak érintőlegesen is, elkeseredésed miatt, vagy egy tehetetlennek érzett helyzetben eszedbe jutott az öngyilkosság gondolata, valószínű, hogy ez a parancs már életed első három évében elhangzott preverbálisan, vagy akár szavak formájában is. Nem feltétlenül kell érezned, gondolnod az öngyilkosságra, akkor is megkaphattad, ha sokszor előfordul veled az, hogy értéktelennek, feleslegesnek érzed magad, úgy érzed, hogy téged senki sem szeret, és legfőképpen az jellemző rád, hogy úgy is érzed, hogy benned nincs is semmi szeretni való tulajdonság. 

Akkor is átadhatja a szülő, ha úgy érzi, hogy saját gyermeki én-állapotát érzi veszélyben, vagy megfosztottnak érzi magát a gyermek érkezése által.

Ha egy nő anyává válik, és ideje nagy részét a csemetéje gondozásával tölti, a férj, az apa is érezheti azt, hogy már a feleségének nincs arra ideje, sem energiája, hogy vele foglalkozzon, érezheti azt, hogy ennek az egyetlen oka és okozója csak és kizárólag maga a gyermek.

Ha a szülő valamelyike kapta gyermekkorában ezt az üzenetet, nagyon egyszerűen, tudattalanul is akár átadhatja ezt a gátló parancsot gyermekének. 

Ha valamelyik gyerek úgy kapta ezt a parancsot, hogy nem is igazán a szülője adta át neki, csupán kistestvére született, és úgy érezte, hogy emiatt ő már nem is létezik, nem is szeretik, mert a gondozás inkább a frissen érkezett gyermeké, mint ahogyan a figyelmet is nagyobb részben a kisebb apróság kapja, maga a gyerek az, aki saját magának adja ki ezt a gátló parancsot.

Tehát összefoglalva adhatja akár az anya, mert nem kívánta gyermeke születését, vagy sugározhatja az apa is, aki elhanyagoltnak érzi magát.

A dupla parancs, amikor a gyermek mindkét szülőtől ezt a sugallatot kapja. Nos, ez már számunkra lehet olyan mély, hogy ebben nehéz az egyszerű létezésük is.

Megtörténhet, hogy olyan családba érkezünk, ahol az abortusz megszokott, akár több is előfordult már, akár művi, vagy spontán úton, ez utóbbi a kevésbé megszokott eset. Esetleg a sokadik gyerekként érkezik, és az anya már nem kívánja újból csecsemő sírással, pelenkázással tölteni az idejét, elégedetlen az életével és az újszülött érkezését látja minden keserűsége forrásának.

Ezeket minden esetben a szülő vagy nevelő gyermeki énje adja át a kicsi gyermeki énjének. Ezek általában tudattalanul adott utasítások. Lehetséges, hogy valamelyik szülő rideg, elutasító, nem beszél a csecsemőhöz, nem mosolyog rá, holott a szükségleteit azért ellátja.

Nyíltan is átadható, ez lehet fizikai vagy mentális bántalmazás is. Később aztán verbálisan is megkapja a gyermek, a nevelő szülői énjéből érkezik a gyermek szülői énjébe. Erre egy példa a „Bárcsak meg se születtél volna, nem okoznál annyi csalódást nekem!”

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
Pen
>