Mit értünk meg, ÉS MIT MONDUNK EL belőle? Tisztán és érthetően? Vagy esetleg hiányosan, félreérthetően? Esetleg bántón és sértve, a másikat rendesen megcímkézve?

Jut-e időnk arra, hogy odafigyeljünk a másikra, aki fontos a számunkra? Meg tudjuk-e őszintén, türelemmel hallgatni, és meg is halljuk azt, amit mondani igyekszik nekünk? Vagy éppen belemagyarázzuk azt is, amit nem is hallottunk?

És még az is lehet, hogy az idegességünk, frusztrációnk egy másik lényen csapódik le, talán akaratlanul vagy akarva. Olykor éppen manipulálva.

És ha éppen kritikusak vagyunk, itt is, meg ott is valakit meg- vagy leszólunk. Talán éppen velünk esik meg ez a csöppet sem kívánatos dolog. S ha éppen olyan passzban vagyunk, nem bírva a kritikát, sebtében támadásba is lendülünk és már bele is csöppenünk egy kiadós veszekedésbe, ami végül rossz szájízzel végződik, talán olyan érzésekkel, amelyek kellemetlenek, s amitől még az élettől is elmegy a kedvünk.

Megbántunk másokat, magunk is ezt érezhetjük, ezzel belekerülve egy körforgásba, aminek aztán vége-hossza sincs.

Oda-vissza mehet ez a heves súrlódás, és akár egy számunkra fontos kapcsolatnak is vége szakadhat.

Az is meglehet, hogy az, akit bántunk, teljesen magába zárkózik, s csak gyűjteni, de kivédeni azt már nem tudja?

Talán szorong? Vagy frusztrált lesz? Beletörődik? Vagy gyötrődik, s attól fél, ha szólni mer, még nagyobb bántásban lesz része?

Van-e ezekre a helyzetekre valódi, működőképes megoldás?

A válaszom egyértelműen igen.

Ha megtanuljuk felismerni azt, ha éppen verbálisan bántalmaznak, vagy éppen mi magunk bántalmazunk szavak szintjén másokat.

Saját hanganyagajánlómat fogadd szeretettel: