Amit érdemes tudni rólam

Nem voltam mindig segítő tevékenységet végző, önismeretben jártas, tudatosan működő ember. Gépész- és autógépészmérnökként jártam az utamat sokáig, elértem nőként felsővezetői beosztásokat. Egyszerre igazgattam hat részleget, megismertem hogyan menedzseljem az időmet, hogyan kommunikáljam a mondanivalómat jól, mert a kimondott szónak ereje van.

Hogyan váltottam?

Egy olyan trauma ért, amit a diagnózis felállítása után egy hét múlva tudtam csak felfogni: melanoma malignum negyedik, azaz utolsó stádiumban. A túlélési arány csekély volt csupán,  az esélyem pedig elenyésző a túlélésre. Megtanultam küzdeni, kitartani, elbuktam és feltápászkodtam, majd újrakezdtem. A japán kultúrából idézve: „hétszer elesni, nyolcszor felállni” mentalitásúvá váltam. Követtem el hibákat, hoztam rossz döntéseket, hibáztattam másokat, ítélkeztem és bíráltam, éltem át kudarcokat. Ha nem lettem volna ebben a mély gödörben, nem tudtam volna elindulni sem az önismeret széles ösvényén. Rögös, kihívásokkal, problémákkal, elakadásokkal volt teli az utam. Leküzdöttem, megoldottam őket, miközben megtaláltam önmagamat. Megtanultam szeretni, tisztelni magam, elfogadtam a hibáimat, miközben megbocsátást adtam és kaptam. Felismertem, hogy mennyire fontos az, hogy ne csak kimondani tudjam, hanem komolyan is megéljem és érezzem a következő szavak jelentőségét és horderejét: bocsánat…sajnálom…megbántam…tisztellek…szeretlek. Így lettem lelki, szellemi, párkapcsolati coach, életvezetési tanácsadó, majd pszichológiai konzulens.

Hitvallásom

Coachként leginkább a jelenre és a jövőre fókuszálok, kicsit visszanyúlva a múltba, a múlt sérelmeit, történéseit megérteni, átfogalmazni, elengedni tudni tanítom a klienseimet. Tanultam tranzakcióanalízist, asszertivitást, kommunikációt, NLP-t, konfliktuskezelést, mindfulnesst, meditációt, elvégeztem számtalan sok tanfolyamot. A tanulás számomra egy olyan folyamat, ami élethosszig tart. 


Nem abból lesz kiemelkedően jó coach, aki elvégez egy tanfolyamot, hanem aki önmagát megismeri annyira, hogy önazonos legyen azzal, amit átad a klienseinek. Ez pedig egy nagyon mély és hosszú, néha fájó és rögös, kemény munka önmagunkkal, amely élethosszig tartó folyamat.

Csak az vállalkozzon erre a hivatásra, aki vallja azt, hogy a tanulásunk életünk végéig tart.

Végzettségeim

3000 órányi tanulás és önismereti munka van a coach képzéssel együtt mögöttem - folyamatos szupervíziókkal. 

Alább a teljesség igénye nélkül találsz egy felsorolást a legfontosabb végzettségeimről, tapasztalataimról.

  • Life coach képzés, életvezetési és párkapcsolati coach képzés, tranzakcióanalízis - Várnai Myrtill Fényközpont- Budapest nappali képzés
  • Pszichológiai konzulens - levelező képzés
  • Önkéntes munka pánikbetegekkel, nárcisztikus kapcsolatban élőkkel 
  • Gordon TA keretein belül: tranzakcióanalízis: F. Várkonyi Zsuzsa és Vízi Beáta oktatókkal

Ahol hallhattál rólam

Beszélgetés a metakommunikációról a Klubrádióban

Hála régi önvalómnak, aki nélkül ma nem lennék az, aki vagyok.

"Én ezen az Én Utamon önmagamra leltem, és úgy fekszem le minden áldott nap, hogy hálás vagyok, mert megint tanultam valamit, mindig, veled, vagy mással, akár egyedül. Valami új mindig van, minden röpke pillanatban. Csak meg kell tanulni ezeket megragadni. Mert minden mozzanat lehet egy új lehetőség, amit nem kell csak úgy elengedni, előbb megvizsgálom azt."

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Ha szimpatikusnak találtál,

és szívesen vennéd segítségemet coaching vagy tanácsadás formájában, töltsd ki az alábbi űrlapot, és a beküldést követően gyorsan válaszolok!

0 of 350
>