2. lecke: Mi jellemző egy sorskönyvre?

Gyermekkorunkban kialakulnak a nézeteink, hogy a családban, ahol felnövünk, mi az elfogadott, elvárt követelmény.

Tudjuk, hogyha jók vagyunk, akkor kapunk elismerést, elfogadást, és mikor büntetnek meg, mi az, ami rossz a szüleinknek. Ezek gyermekkori illúziók, olyan, mint a fekete és a fehér, mindenféle árnyalat nélkül.

Jellemzően sorsunk könyvét már gyermekkorunk korai szakaszában elkezdjük megírni, képletesen persze, hiszen ezt nem egy füzetbe vagy naplóba foglalva tesszük, csupán gondolati szinten, kigondoljuk, elgondoljuk, elhatározzuk, hogy hogyan is akarunk élni. Tudattalan folyamat ez, és körülbelül 5-6 éves korunkra ki is alakul bennünk a könyv gerince.

És ha már könyvről beszélek, van egy körülírható bekezdése, leírása, ami tetőpontban végződik, ez az elbeszélés része, és befejezése is van, ami egy meghatározott végkifejlet felé halad.

Ezek viszont, ahogyan már megfogalmaztam, csupán gyerekkori illúziókon alapszanak.

Nagyban meghatározzák a sorskönyvet, amit a gyermek alkot magának, hogy milyen tiltásokkal éli az életet, mikor kapott elismerést, mire szólították fel. Ezek által alkotott képet a körülötte lévő világról, benne pedig saját magáról következtetéseket von le, hogy hogyan lehet elfogadható, szerethető, illetve hogyan biztosíthatja a fennmaradását az életében. 

A programok viszont már léteznek még a gyermek megszületése előtt, akár fogantatása előtt is, a nagyszülők által, azok pedig a dédszülőkön keresztül kapják meg azokat. Ezek így lehetnek akár örökletesek is, ha nem is a genetikai oldalról vizsgáljuk azokat.

Sorskönyvünket építőkockákból állítjuk fel magunknak, ha metaforikusan szeretném megfogalmazni ezt.

Az építőkockáink pedig nem mások, mint a szülői gátló parancsaink, az engedélyek, amiket kaptunk, az esetleges ellenparancsaink, és persze a meghajtóink. Egyik szülőtől parancsot kaphatunk valamire, a másiktól pedig ugyanarra akár engedélyt is. Nem csoda, ha némelyikünk ezek labirintusában elkeveredik, nem találja a helyét.

Mindannyian tiltásokkal, gátló parancsokkal „jövünk” a felnőtt életünkbe, egyikünkben a tiltás több, másikunkban pedig az engedélyek száma.

Meghajtóinkat mindegyiket megkapjuk, te is, én is megkaptuk, nem egyforma keverési arányban ugyan, viszont velünk van mind az ötféle.

Ezeknek a gátló parancsoknak, engedélyeknek és drivereknek pedig nagy hatása lesz a sorskönyvünk megírásában.

A mozaikdarabkákból pedig felépül maga a KÖNYV, valótlan álmokkal, telve téveszmékkel.

A téveszme pedig minden olyan általunk elfogadott elv, amit sajátunkként elfogadunk, viszont nem a saját megfigyeléseinken, tapasztalatainkon alapszik, hanem másoktól fogadtuk el, és a saját Szülői énünkbe beépítettünk.

Annál nagyobb a szabadságunk – azaz az autonómiánk –, minél jobban és minél többet felismerünk belőlük, hogy nem a saját Felnőtt Énünk részei, hanem a Gyermeki- és a Szülői Énünkhöz tartoznak.


Hogyan hozhatunk akkor igazi, önálló, autonóm döntést?

A sorskönyv elmélet szerint ehhez HÁROM dologra van szükségünk:

ENGEDÉLYRE ahhoz, hogy saját káros vagy kóros beidegződéseinket, szokásainkat felülvizsgáljuk, és ezekkel szembemenjünk, ellene dönthessünk. A Gyermeki Énünk fog ilyenkor szembeszállni a saját Szülői Énünkkel.

VÉDELEMRE azért, hogy az autonóm döntés biztonsága megmaradjon. Most is a Gyermeki Énünk az, aki ezt a védelmet saját Szülői Énünkkel szemben megadhatja.

ELŐRE azaz cselekvésre, meg nem torpanásra, állandó mozgásra, ami a kitartásunkhoz szükséges az úton, saját magunk számára a megengedett változás véghezviteléhez.

És ha a Gyermeki Énünk kitart, ennek EREDMÉNYE az, hogy az új szemlélet beépült a Felnőtt Énünkbe.

Így átírhatóak a parancsaink, engedélyre.

Feladat a leckéhez:

Eddig már felismerhetted sajt gátló parancsaidat. Jó esetben nálad csak 3-4 a jellemző.
Az sem gond, ha több van, a feladatot meg tudod csinálni mindegyikkel.

A füzetedbe írd fel őket úgy, hogy legyen helyed kidolgozni, átgondolni mindegyiket.

Egy példa a gyakorlathoz:

A kapott gátló parancs a „Ne tartozz sehová!”

ENGEDÉLY: Kapcsolódhatom az emberekhez.

A Lázadó Gyermekünk akcióba lendül és kitart, megadva neki a VÉDELMET, a Szabad Gyermeki részünk megy a maga által meghatározott úton és cselekszik, lépésenként haladva, és egy idő után eléri a Felnőtt Énünket, s nyitott lesz a kapcsolatokra. Lehet, hogy ma még csak a lába ujját dugja ki az ajtón, előbb csak ismerkedik, aztán túllép a kapun, kilépve a komfortzónából, és Gyermeki kitartása segítségével lassan, de biztosan nyitott lesz, és kapcsolódik a környezetével, új ismeretségeket építve.

A feladat a te saját parancsaid feloldása, előbb papíron, aztán pedig egyesével tedd fel a kérdést magadban:

Mi az az EGYETLEN DOLOG, amit ma megtehetek ezen az úton?

És ha ezt megtaláltad? Ne sokat gondolkozz, hanem cselekedj: KÉSZ vagy? Akkor hajrá! MOST!

Megosztod velem mire jutottál? Szívesen olvasnám…

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
Pen
>