Van valami, amit minden kapcsolatban keresünk. Nem a tökéletességet, nem az állandó harmóniát, hanem azt, hogy érezzük: számítunk a másiknak. Hogy ha ott vagyunk, akkor jelen van velünk, ha szólunk, meghallgat, ha közeledünk, nem zárkózik el.

És mégis… sokszor pont ott, ahol a legjobban vágyunk erre a közelségre, játszmák szövik át a mindennapokat. Nem rosszindulatból, nem tudatos bántásból – hanem régi beidegződésekből, kimondatlan félelmekből.

Hogyan kezdődik a játszma?

Egy apró sóhajjal, ami mögött ott a ki nem mondott kérés: „Figyelj rám.”
Egy elharapott mondattal: „Mondhattam volna, de inkább visszatartom, hátha kitalálod.”
Egy szemrehányással: „Ha szeretnél, megtennéd.”

És a másik? Lehet, hogy észre sem veszi, mire vágyunk valójában. Csak a távolságot érzi, a burkolt üzenetet, a kimondatlan feszültséget.

A játszma így újra és újra ismétlődik, és közben lassan eltávolít egymástól.

Miért bánt, ha bizonygatni kell?

Mert a szeretet nem vizsga. Nem próbatétel, ahol bizonyítványt kell kiérdemelni. Amikor a másiktól folyton bizonyítékot várunk, azzal valójában a saját félelmeinket próbáljuk enyhíteni: „Elég jó vagyok? Tényleg fontos vagyok neki?”

De bármennyi bizonyítékot is hoz a másik, sosem lesz elég. Mert nem a másikon múlik a válasz, hanem azon, hogy mi belülről mennyire tudjuk elhinni: szerethetőek vagyunk. A játszma így újabb hiányokat szül – és közben pontosan azt rombolja, amire a legjobban vágyunk: az intimitást.

Felismerni és kimondani

Az első lépés a szabadság felé az, ha észrevesszük: játszmába léptünk. Nem hibáztatásból, hanem egyszerű tudatosítással: „Most nem azt mondtam ki, amit érzek, hanem elvárássá, próbává formáltam.”

A második lépés a bátorság. Kimondani tisztán, sebezhetően: „Hiányzol.”
Vagy: „Jólesne, ha most megölelnél.”
Vagy: „Szeretném, ha figyelnél rám öt percig.”

Ez nem gyengeség. Épp ellenkezőleg: erő, mert vállaljuk a saját valóságunkat. És minden alkalom, amikor tisztán kérünk valamit, új mintát teremt. Egy kapcsolatban nem az köti össze a feleket, hogy hány vizsgát álltak ki egymás előtt, hanem az, hogy hány alkalommal mertek őszintén kapcsolódni.

A játszmák ára – és a szabadság lehetősége

A játszmák lassan, alattomosan ölnek. Nem egyik napról a másikra, hanem apró repedésekkel: sértettséggel, hallgatással, kimondatlan vágyakkal. Idővel aztán azon kapjuk magunkat, hogy bár a szeretet ott van, mégsem tud áramlani.

De a felismerés szabaddá tesz. Mert ahol látom a játszmát, ott dönthetek másképp. Nem könnyű, de lehetséges. És minden apró váltás – egy kimondott mondat, egy tisztán megfogalmazott kérés – közelebb visz a valódi intimitáshoz.

Záró gondolat

A játszmák valóban megölik a szerelmet – ha észrevétlenül hagyjuk őket működni. De ha felismerjük, és megtanuljuk kimondani, mire van szükségünk, akkor épp ellenkezőleg: erősebbé válhat a kapcsolat, mint valaha.

És te? Mikor vetted észre utoljára, hogy játszmába léptél bele? Mi történt volna, ha akkor tisztán, őszintén mondod ki, mire van szükséged?

Ha ezek a gondolatok megszólítottak, és szeretnél mélyebben is ránézni arra, hogyan fonják át a játszmák a kapcsolatainkat – a testtől a vágyon át az intimitásig –, akkor vár rád egy tanfolyam, amely pontosan erről szól. „Kapcsolati játszmáink – a test és a vágy tükrében” címmel létrehoztam egy úton kísérő programot, amelyben lépésről lépésre segítek felismerni és átírni ezeket a rejtett forgatókönyveket.

 A részleteket itt találod: Kapcsolati játszmáink – a test és a vágy tükrében

Ha bármilyen gondolatod van, hozzászólnál a bejegyzéshez, tedd meg nyugodtan, a neveden kívül a hozzászólásoknál más nem fog megjelenni, véd téged, mint ahogyan engem is, az   Adatkezelési tájékoztató  .

Molnár Zsuzsa ev.   Életvezetési tanácsadó, life, párkapcsolati és rendszer coach, mérnök   „Ahol nagyszerű győzelmek születnek!”   Csoportom  |   Időpontfoglalás  |  Interaktív tanfolyamaim