Volt egy kliensem – nevezzük most őt Évának –, aki egy alkalommal hosszasan mesélt arról, mennyire frusztrálja, hogy „semmire nincs ideje”.Nem tud belekezdeni abba, amit régóta tervez.Nem halad
Vannak beszélgetések, amelyeket előre elképzelünk, hogyan fognak majd lezajlani.Lejátszódnak bennünk újra és újra, különböző változatokban, más-más hangsúllyal, más-más befejezéssel.Tudjuk, mit szeretnénk mondani, és azt is, mitől félünk vagy
Sokan úgy nőttünk fel, hogy nagyon korán megtanultuk: a kapcsolatok törékenyek.Egy rosszul megválasztott mondat, egy túl éles hang, egy kellemetlen igazság könnyen megbillentheti őket.És mivel fontos volt, hogy
Van, amikor nem történik semmi látványos.Nem csapódik be az ajtó, nem emelkedik fel a hang, nem robban ki vita sem feltétlenül.Mégis, belül valami elmozdulóban van. Egy apró feszültség
Van bizony, amikor elérkezik az a pillanat is az életünkben, amikor az ember egyszer csak megunja a saját maga teremtette káoszt is. Nem feltétlenül csak azt, ami kívül
Van, amikor az élet nem hagy mérlegelni, nem ad időt felkészülni, csak egyszerűen eléd teszi a következő próbát. Betegség, veszteség, anyagi kiszolgáltatottság, elengedés vagy újrakezdés formájában. Ilyenkor a
[tcb_pagination_current_page] / [tcb_pagination_total_pages]
