A kávézót nem azért választotta, mert olyan nagyon trendi volt. Hanem mert ott valahogy mindig meg tudott állni számára az idő.

A világ nem lett halkabb, de benne már nem volt hangzavar. Réka nem tűnt különlegesnek első ránézésre – nem volt kirívóan felöltözve, s nem is volt benne semmi feltűnő. De volt benne valami, ami egyre ritkább a mai világban: nem kapkodott. Nem nézegette az óráját és a telefonját sem. Nem bizonygatott. Nem akart megfelelni. Csak jelen volt.

És valahogy úgy ült ott, ahogy kevesen tudnak:valahogyan látszott rajta az, hogy a saját helyén van.

Sugárzott belőle valami különös nyugalom. Nem fáradt, nem lemondó, nem közönyös – hanem egészen más minőségű csend.

Olyan ember benyomását keltette, aki már sokat küzdött – és végre befejezte a csatáit, és vele letette a csatabárdot is. A mozdulatai lassúak voltak, de nem nehézkesek. A tekintete puha, lágy, de nem elmosódott. És amikor rád nézett, azt érezted: itt van. Most. Teljes figyelemmel.

Pedig nem volt ő mindig ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott.

Réka régen az a típus volt, aki mindig mozgásban volt. A naptára zsúfolásig telve, a válaszai gyorsak, a vállalásai túlfeszítettek.

Egyszer azt mondta: „azt hittem, akkor vagyok értékes, ha mindig csinálok valamit. Ha mindig hasznos vagyok.”

Sokáig azt hitte, a szerethetősége a teljesítményétől függ. Hogy a határidők, a szorgalom, az „én ezt is elvállaltam” élete tartják majd össze.

De közben lassan széthullott belülről. A teste előbb jelezte, mint az elméje. Fáradtsággal küszködött. Fejfájások gyötörték. Álmatlansággal küzdött.

Aztán jöttek a kérdések , melyek egyre hangosabban szólongatták: „tényleg ezt akarom? tényleg így akarok élni?”

És nem volt ez egy nagy, drámai pillanat. Nem ütött be  villámcsapás, sem hirtelen felismerések nem érkeztek meg hozzá. Csak apró döntések, kicsi rezdülések,  amelyek nap mint nap formálták át őt.

Először csak annyit gondolt, hogy nem vállal el mindent, csak azért, hogy megfeleljen mindenkinek. Aztán az, hogy nem válaszol azonnal minden üzenetre, hanem naponta csak pár alkalommal nézi meg a leveleit. És végül megtanulta: nem kell mindig valamit, bármit  csinálni – van, amikor csak létezni is elég, pihenni, feltöltődni, önmagával lenni.

Így jutott el ide. A kis kávézóba. Ahol tulajdonképpen nem várt senkit. Nem kellett sietnie. Nem akart semmit bizonyítani. Csak jelen lenni. Mert megtanulta: aki békében van önmagával, annak nem a világ fog békét hagyni– hanem ő hagyja békében élni saját magát.

A béke számára nem azt jelenti, hogy nincs konfliktus az életében. Nem azt jelenti, hogy nincsenek nehézségek, fájdalmak, vagy gyengeségek. És számodra sem fogja ezt jelenteni. Hanem azt, hogy nem vívsz már háborút saját magaddal.

Békében lenni önmagaddal azt jelenti, hogy már nem kell eljátszanod valakit, akinek látszani akarsz. Mert végre hajlandó vagy az lenni, aki vagy. Fel tudod vállalni saját magadat.

Ez nem egyik napról a másikra történik. Ez nem egy látványos átalakulás. Ez inkább olyan, mintha valaki hazatalálna önmagához – lépésről lépésre, ítéletek és címkék  nélkül.

De hogyan ismerhető fel ez a belső béke valakinél?

Nem ordít róla, nem feltűnő a a világnak. De ha csendben figyelsz, észreveszed.

1. Nem akar mindenáron bizonyítani. Mert már nem attól érzi magát elégnek, hogy mások mennyire elégedettek vele, mennyire ujjongják körül. Nem hajszolja az elismerést – mert ismeri a saját értékét.

2. Nem játszmázik, és nem tolja át a felelősséget másra. Ha hibázik, elismeri. Ha megbántott valakit, jóváteszi. De már nem az önváddal bünteti magát – hanem tanul belőle, és tud is továbblépni.

3. Nem rohan, ha nem kell. Tud tempót váltani. És tud nemet mondani. Mert nem az határozza meg az értékét, hogy hány dolgot csinál egyszerre.

4. Nem féltékeny mások sikerére. Nem versenyez. Mert tudja: más sikere nem az ő kudarcát jelenti.Van hely az ő ragyogásának is – és a másikénak is.

5. Nem kér bocsánatot a létezéséért. Nem húzza össze magát. Nem enged abból, aki  – csak hogy beférjen valaki más elvárásaiba. Mert már nem akar megfelelni mindenáron és mindenben, mindenkinek.

6. Tud örülni – de nem túlkompenzálni.Tud pihenni – de nem elmenekülni. Tud kapcsolódni – de nem kapaszkodni.

7. Tudja, mitől lesz nyugodt – és nem fél megadni magának azt, amire szüksége van. Mert megtanulta: az önmagához való kapcsolódás nem valami ajándék, hanem alapszükséglet.

Aki békében van önmagával, az sem tökéletes. Csak nem bántja tovább magát azért, ami nem tökéletes benne. Megtanulta: a sebezhetőség nem veszély – hanem emberi méltóság.  Hogy nem kell minden válasznak azonnal megérkeznie. És hogy a csend nem mindig üresség – hanem néha pont a legmélyebb jelenlét.

Ez a béke nem kiabál. Nem villog. Nem látványos külsőre – de belül csendesen gyógyító erővel bír.

+1 tipp: Ha keresed ezt az állapotot, de nem tudod, hol indulj el – nem vagy egyedül.

Lehet, hogy sokat olvastál már erről. Lehet, hogy már próbáltál lelassulni, kapcsolódni magadhoz, de valami mindig közbejött. És lehet, hogy most itt vagy – és a soraimat olvasva érzed, hogy van egy verziód önmagadból, aki már nem akar tovább harcolni.

A béke önmagaddal nem egyik napról a másikra születik meg. Apró döntések, kicsi rezdülések vezetik el oda az embert – és sokszor jól jön hozzá egy biztonságos keret, ahol nem kell megfelelned, csak végre önmagad lehetsz.

Ezért hoztam létre a mentorprogramot, ahol lépésről lépésre segítelek kilépni a belső harcokból, és hazatalálni önmagadhoz.
Ha magadra ismertél Réka történetében, szeretettel hívlak:

Nézd meg itt a részleteket!

Szeretettel várlak!

Zsuzsa

Ha bármilyen gondolatod van, hozzászólnál a bejegyzéshez, tedd meg nyugodtan, a neveden kívül a hozzászólásoknál más nem fog megjelenni, véd téged, mint ahogyan engem is, az   Adatkezelési tájékoztató  .

Molnár Zsuzsa ev.   Életvezetési tanácsadó, life, párkapcsolati és rendszer coach, mérnök   „Ahol nagyszerű győzelmek születnek!”   Csoportom  |   Időpontfoglalás  |  Interaktív tanfolyamaim