Van az a csendes, különös állapot, amikor nem a cél hiányzik — hanem maga az irány.

Tudod, hogy valamit másképp szeretnél, érzed, hogy valahová menned kellene… de valahogy mégsem mozdul semmi. Mintha minden egyszerre hívna és tartana vissza.

Amikor megkérdeztem, mi tart vissza benneteket a változástól, sokan írtatok hasonló mondatokat.

Őszintéket.Valóságosakat. Nem panaszként, hanem felismerésként.

„Nem tudom, merre tovább, egy helyben toporgok.”

„Félek, hogy rosszabb helyzetet okozok magamnak, mint a mostani.”

„Évtizedek óta vezethetnék, de valami mindig visszatart.”

„Bizonytalanság. Félelem. Mások elvárásai.”

„Sokfélét gondolok, és elmegy a fókusz.”

Ezek a mondatok nem tétlenségről szólnak, hanem éberségről. Arról a pontról, amikor már érzed, hogy a régi nem működik, de az új még nem látszik tisztán.

Ez az a köztes tér, ahol a lélek még gyűjti a bátorságot a mozdulathoz.

Nem tudom, merre tovább, egy helyben toporgok.”

Reflexió:

A toporgás nem mindig a tehetetlenség jele. Sokszor a lélek ilyenkor rendezi újra az iránytűjét. Az állásban is van mozgás – csak éppen ez belül történik.

Tipp:

Ne akard most kitalálni az egész térképet. Elég, ha ma csak annyit teszel: felismered, hogy éppen itt vagy.

A megérkezés az első lépés az indulás felé.

„Félek, hogy rosszabb helyzetet okozok magamnak, mint a mostani.”

Reflexió:

A változás paradoxona: a fájdalom, amit már ismerünk, néha biztonságosabbnak tűnik, mint az ismeretlen, ami még jó is lehetne.

De ha mindig maradunk ott, ahol nem jó, a félelem átveszi az irányítást az élet felett.

Tipp:

Ma ne a „Mi lesz, ha nem sikerül?” kérdést tedd fel.

Inkább ezt: „Mi történik, ha mégis sikerül?”

Érezd meg, milyen lenne az érzés, ha az, amit szeretnél, valóra válna – és csak hagyd, hogy ez az érzés egy picit megmaradjon benned.

Sokszor azt hisszük, a toporgás az életünk szünete. Pedig lehet, hogy ez az egyetlen pillanat, amikor végre észrevesszük: túl sokáig futottunk olyan utak után, amelyek nem is a mieink voltak.

A toporgás néha nem akadály, hanem belső újrakalibrálás — mint amikor egy iránytű a mágneses mezőben hirtelen újra beáll.

Ha most úgy érzed, nem tudod, merre tovább, próbáld meg nem sürgetni magad.

Aki toporog, az már látja, hogy változtatni kell. Ez nem az út vége, hanem a felismerés kezdete.

„Van jogosítványom.., de évtizedek óta nem vezetek...mostanában többször is eszembe jut.”

Reflexió:

A halogatás sokszor nem gyávaság, hanem régi mondatok lenyomata: „Ne tűnj ki.”, „Ne légy fontos.”

Van, hogy a kormányhoz nem a félelem, hanem a múlt tapasztalatai nem engednek oda. De a mozdulat – a vágy a mozgásra – még ott van benned.

Tipp:

Ma képzeld el, milyen érzés lenne, ha újra vezetnél.

Ülj bele gondolatban az autóba, érezd meg a mozdulatot, a szabadságot, a döntés felelősségét. És ha ez a kép benned már nem szorít, hanem hív – tedd meg a legelső, valós lépést: jelentkezz be egy 20 órás vezetésfrissítő oktatásra.

Nem újrakezdés ez, hanem visszatérés a biztonságba – de már felnőttként, tudatosan, szakember támogatásával.

„Bizonytalanság. Félelem. Mások elvárásai.”

Reflexió:

Amikor mindenki mást figyelünk, könnyen elhalkul a saját hangunk. Pedig az irány, amit keresel, benned van – csak épp elnyomja a zaj, amit a külvilág diktál.

Tipp:

Ma próbálj meg egyetlen döntést hozni csak magadért. Nem kell nagynak lennie. Lehet egy apró mozdulat – például, hogy nemet mondasz valamire, ami már nem szolgál, vagy igent egy dologra, amit mindig halogattál.

„Sokfélét gondolok, és elmegy a fókusz.”

Reflexió:

Az elme ilyenkor túl akar élni. A sok gondolat valójában védekezés a cselekvés ellen: ha minden irányba nézel, nem kell elindulni egyetlen felé sem.

De a fókusz nem attól születik meg, hogy mindent kizársz – hanem attól, hogy egy dologban benne maradsz.

Tipp:

Ma válassz egyetlen szót, amihez visszatérhetsz, ha elkalandozol.

Lehet ez: bizalom, rend, mozdulat, jelenlét…Írd le reggel, és este nézd meg, hány pillanatban tudtál hozzá visszakapcsolni.

„Munkahely, olyan, amiben szívesen dolgozom.”

Reflexió:

Sokszor nem a munka hiányzik, hanem annak az értelme. Amikor minden nap csak túlélünk, lassan elveszítjük azt a részünket, aki valaha lelkes volt.

A „mit csinálok” helyett ilyenkor a „miért csinálom” kérdése az, ami visszaadhatja a lendületet.

Tipp:

Ma ne azt keresd, mit kell csinálnod – hanem mi az, amitől élni kezdesz, amikor csinálod. Lehet, hogy ez csak egy apró részlet a napodban: egy beszélgetés, egy mosoly, egy ötlet. De ezek a pillanatok mutatják meg, merre van az irány.

A toporgás térképe – gyakorlat a következő napokra

A toporgás sosem üres. Ott gyűlik a felismerés, a vágy, az erő, csak épp még nem mozdul formába. Ahhoz, hogy ez a mozdulat megszülethessen, nem kell sietni – csak figyelni.