Téma: Mi az, ami valóban feltölt? Mikor éreztem utoljára igazi örömöt a semmittevésben?
Képzeld el, hogy egy nyári napon ülsz egy árnyékos teraszon. A levegő meleg, de nem fojtogató, csak simogató. Egy pohár hűsítő ital van a kezedben, a telefonod valahol messze, és nem szól semmi más, csak a madarak hangját hallod. A világ nem kér tőled semmit – és most te sem kérsz magadtól. Nem csinálsz semmit. És mégis: élsz.
A mai nap témája az énidő, de egy kicsit másképp. Nem a beosztott, naptárba írt, „ma 20 percet magammal töltök” típusú énidőre gondolunk. Hanem arra a természetes, belső engedélyen alapuló időre, amikor tényleg azt teszed, ami feltölt – akár az is lehet, hogy semmit.
A valódi kikapcsolódás ugyanis nem feltétlenül produktív. Lehet benne bambulás, lustálkodás, napon heverészés, révedezés a múltba – vagy a jövőbe. De az is lehet, hogy valami kis örömteli tevékenységben találod meg: olvasásban, alkotásban, kertészkedésben, zenehallgatásban. Nem a tevékenység számít, hanem az, amit kivált belőled: egy pillanatnyi békét.
A kérdés csak az: mi az, ami tényleg feltölt téged?És még egy, talán még fontosabb: mikor volt utoljára, hogy megengedtél magadnak egy igazi, napsütötte énidőt – bűntudat nélkül?
A mai feladatban erre keresünk választ.
Írd le:
Írd le:Mikor éreztem utoljára azt, hogy nem csinálok semmit, mégis jól vagyok? Mi történt akkor?
Mi az, ami most, ebben az időszakban igazán pihentető lenne számomra?
Ha egy egész délutánt szabadon tölthetnék el, kötelességek nélkül, mivel tölteném?
Milyen szín, hangulat, illat vagy hely kapcsolódik számomra a feltöltődéshez?
+ egy mini gyakorlati kihívás mára:
+ egy mini gyakorlati kihívás mára:Válassz ki egy 10–15 perces időablakot a mai napban, és ne csinálj semmit. Ne olvass, ne takaríts, ne görgess, ne nézegess semmit a telefonodon – csak létezz. Figyeld meg: hogyan érzed magad ebben a térben? Kellemes? Feszítő? Vágyakozó?
Ez az apró szünet nem elvesztegetett idő – hanem egy kulcs, amivel önmagadhoz kapcsolódsz.
Ha kész vagy, írd le, mit tapasztaltál.
Hol jelent meg az öröm, a nyugalom vagy akár a belső feszültség?
Minden válasz értékes. Ma csak figyelsz. És az is elég.
Kedves Zsuzsi!
Nekem a „ne csinálj semmit” nehéz feladat. Abban nőttem fel, hogy meg kell látni azt, ami arra vár, hogy elvégezzem. Nagy ajándék, hogy a kurzusaidon megtanulhattam, hogy semmit tenni is fontos. Olyan, mint a szünet a zenében.
Befelé figyelni pedig különösen nem semmi!!!
Visszahozta a kislánykorom nyarait, amikor a dédmamámmal üldögéltünk a kertben csak úgy. Ezt a hangulatot sikerült felidéznem a saját kertemben. Igazán feltöltött. 🌼🌳🌺
Kedves Julianna!
Egy maximalista hölgy belső áttörésének lenyomata ez a hozzászólás. 💥Amikor semmit sem csinálunk, akkor is csak teszünk valamit – az önmagadba való befelé figyeléssel- a saját magaddal való kapcsolódás csak ilyenkor jöhet létre igazán, amikor a saját hangodat meghallod- ez tényleg nem semmi- így három felkiáltójellel..ahogyan azt leírtad. Van itt hang, zene, szünet és hangulat is. És feltöltődés is. Dédnagymamád biztosan nem vett részt önismereti kurzusokon, s mégis tudta azt, hogy lehet „csak úgy is létezni, élni, érezni..
Juhhé!! 🌞 Szép számmal indultunk el ma együtt a Magadra hangolva programban, és nagyon kíváncsi vagyok arra, ki hogyan találkozott az első napi kihívással, és hiszem, hogy még lesznek, akik később csatlakoznak majd…
Sikerült már megteremtened azt a 10–15 percet, amikor nem csináltál semmit, csak figyelted, mi történik benned?
Megnyugtató volt? Feszítő? Unalmas? Felszabadító? Vagy két perc után már nyúltál volna a telefonodért, elkezdtél fejben szervezni, pakolni, válaszolni és megoldani?
Írj ide bátran akár csak ennyit akár:
✅ Megcsináltam.
⏳ Még keresem a helyét a mai napban.
🙈 Már majdnem elfelejtettem.
😅 Nehezebb volt, mint gondoltam.
Persze azt is örömmel olvasom, ha néhány mondatban megírod, mit tapasztaltál közben.
Egy fontos technikai tudnivaló: ha korábban még nem szóltál hozzá a honlapomon, az első hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, mert azt nekem kell engedélyeznem. Ez teljesen rendben van, nem tűnt el, csak egy kis türelmet kérek, amíg jóváhagyom. Aki már rutinos hozzászóló nálam, annál ez automatikusan működik.
Nincs jó vagy rossz válasz. Most nem teljesítened kell, hanem észrevenned, mi történik benned akkor, amikor néhány percre nem kell hasznosnak lenned. 🌿
Köszönöm. hogy itt lehetek.. még keresem a helyét a napomban.
Örülök, hogy itt vagy Niki! Ha már ez megfogalmazódik, minden bizonnyal meg is fogod találni a helyét. Nagyon köszönöm, hogy ilyen bátran felvállaltad a hozzászólásodat. Köszönöm !
Szia Zsuzsi! Én nagyon szeretek a kedvenc hintámban hintázgatni, csak úgy ülni, és bambulni, a hűs árnyékos diófa alatt. Szoktam is magamat kényeztetni ezzel a tevékenységgel, igazán jól esik a lelkemnek. Nagyon szeretek még és nagyon feltölt a kutyuskámmal ha csak kifekszem a fűre, vagy ha játszunk egyet, vagy ha sétálunk. De az is elég, ha csak nézhetem, vagy csak ülünk egymás mellett szótlanul. 🙂
Kedves Katalin!
Mosolyt csalt az arcomra a hozzászólásod. 😊 Szinte láttam magam előtt a diófa alatti hintát, és azt a nyugodt pillanatot, amikor az ember csak ül, hintázik és hagyja, hogy egy kicsit lelassuljon körülötte akár még a világ is.
A kutyusoddal töltött idő is nagyon szépen megfogalmaztad. Néha tényleg nem kell semmi különleges: elég csak együtt lenni, figyelni egymásra, és hagyni, hogy ezek az egyszerű pillanatok feltöltsenek.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk, mi jelenti számodra a napsütötte énidőt. 💛
Örülök, hogy újra itt vagyok. Nekem külön ajándék, hogy újra elolvashatom a tavalyi bejegyzéseimet, és reményeim szerint megtapasztalhatom a fejlődésemet. Valószínű, hogy lesz olyan, ami még mindig nehéz feladat nekem egy év után is. A hála a legerősebb érzés, hogy arra kapok „felhívást”, hogy csendesedjek le. Egy kicsit talán könnyebben megy, mint tavaly… 🥰
Én is nagyon örülök, hogy újra itt vagy, és annak különösen, hogy sikerült visszajutnod a tanterembe egy kis technikai fennakadás után. 🥰
Valóban különleges lehet most úgy végigjárnod ezt a tizennégy napot, hogy közben a tavalyi gondolataiddal is találkozol. Nemcsak azt veheted majd észre, miben változtál, hanem azt is, ami még mindig figyelmet, türelmet vagy gyakorlást kér tőled.
A fejlődésnek nem az a bizonyítéka, hogy egy év múlva már semmi sem nehéz. Sokszor inkább az, hogy hamarabb észrevesszük, mi történik bennünk, kevésbé sürgetjük magunkat, és egy kicsivel könnyebben engedjük meg azt, amire szükségünk van.
Nagyon szép, amit a háláról és a lecsendesedésre szóló „felhívásról” írsz. Már az is változás, hogy most talán könnyebben meghallod ezt a hívást, mint tavaly.
Köszönöm, hogy újra velem tartasz. 💛
Zsuzsa
🥰