Most is a gátló szülői parancsaimmal folytatom a bejegyzésemet, talán onnan, ahol a múlt héten éppen abbahagytam.
Mint írtam, alig 14 éves voltam, amikor szüleim észlelték, hogy a gerincem mindkét irányban ferde lett.
Míg más tinédzser társam mással foglakozhatott, én gyógytornára jártam naponta, amit nehezen tudtam ugyan az órarendembe beilleszteni, mivel akkor már éppen felvételire készültem egy nagyon komoly osztályba: matek-fizika szakos gimibe.
Imádtam tanulni, a matek volt a kedvencem többek között, valójában viszont mindenben kitűnő voltam. Ezen nem is akartam változtatni, mivel igazából bármire fogékony voltam.
Ahogyan ezekre az időkre most visszaemlékszem már sokadszor, a szüleimnek engem az íróasztal mellől kellett elrángatniuk, hogy hagyjam abba a tanulást.
Tulajdonképpen ez is egy gátló parancsom, ami így hangzik: „Ne! Ne csináld!”
Én viszont csináltam, mondhatott bárki bármit, mert ha éppen nem tanultam, akkor olvastam, ha máskor nem, hát éjszaka a takaróm alatt titokban, elemlámpámmal világítva. (Ezt a parancsot viszont későbbi bejegyzésre hagyom meg, mivel ez is megér egy bővebb leírást.)
Gyógytorna mellett tanultam, s közben abba kellett hagynom a talajtornát és a balettet is. És persze minden egyéb mozgásformát.
Akkor jött „divatba" a break tánc – és én abban nagyon jó voltam –, s mivel szólótáncosként egy csapat tagja is voltam, úgy döntöttem, hogy ebben benne maradok valahogy, így addig könyörögtem, míg végül megengedték a szüleim.
Nem szerettem volna cserben hagyni a társaim, és a mozdulatokat csak én tudtam megcsinálni. Hihetetlenül hajlékony voltam, ami még a mai napig igaz rám, amit most ki is tudok használni a jógában.
Teltek az évek. Felnőtt lettem.
Továbbtanulás volt a terveimben, így aztán egy „nőies” mérnöki képzést választottam: általános gépészmérnöknek tanultam.
Számomra a tanulás egy örökké tartó folyamat. Mai napig tanulok, mindig van egy aktuális képzés, tanfolyam, amibe éppen beleásom magam.
Nőként nem álltam meg egy általános mérnöki diplománál, így aztán számos különbözeti vizsga után már megint tanultam: autógépész mérnöknek, egyedül a férfirengetegben.
Nem vagyok egy felvágós típus, inkább szerénynek nevezném magam, viszont arra nagyon büszke vagyok, hogy a száz indulóból csupán öten végeztük el, és én benne voltam.
Nyelvvizsgával, mindennel készen kiléptem az életbe, és elhelyezkedtem logisztikai területen egy éppen akkor induló cégnél.
Nagyon hamar észrevették, hogy kitartó vagyok, jó a teherbírásom, vág az eszem, mint a borotva, így mire észbe kaptam, már szinte mindenütt ott voltam és mindent tudtam. S közben németül beszéltem, tanultam, és álmodtam.
Hogy a munkahelyen a körülmények okozhatták-e a következő betegségem, azt nem tudom bizonyítani, erről csupán megérzéseim vannak. Csak azt tudom teljesen konkrétan, hogy meglátogatott egy betegség újra, és nem túl kedvesen kopogtatott be hozzám.
Már egy ideje, volt valami a bokámon, ami nem hagyott nyugodni, mivel egyre nagyobb lett. A bőrgyógyász szakorvos ezt csípésnek diagnosztizálta, ami azonban mégsem az volt.
Melanoma malignum, azaz rejtőzködő bőrrákként mutatkozott be nekem egy műtét után, mint kiderült, a legvégső stádiumában.
Hogy ezt hogyan éltem meg? Nem szálltam harcba vele. De…
Legyen ez már egy következő bejegyzésem története.
Ha mélyebben érdekel a téma, akkor ajánlom figyelmedbe az erről szóló online tanfolyamom is, amin keresztül a tranzakcióanalízis segítségével magad is felfejtheted a saját életedet meghatározó szülői gátló parancsokat és engedélyeket.