Az életünk során mindannyian számos kritikával találkozunk, legyen a szakmai vagy személyes jellegű.

Ez alól hiszem, hogy te sem vagy kivétel, mint ahogyan én sem: és tulajdonképpen senki sem.

Hogyan fogadj egy kritikát, vagy mi legyen a következő lépésed?

 Az, hogy ilyen esetekben miként is viselkedsz, nagyban meghatározza a kapcsolataidat is a továbbiakban, ezért nagyon fontos, hogyan is reagálsz ilyen helyzetekben.

A kritika meghallgatása lehetőséget ad arra, hogy fejlődj, kapcsolódj önmagadhoz, a saját érzéseidhez, az önismereted is mélyítheted és jobbá tudsz válni egy adott életterületen is.

A következőkben hoztam neked 7+1 tippet arra, hogyan is viselkedj egy kritika esetén úgy, hogy az építsen és ne dühítsen.


1. Maradj nyitott és fogadd el:


A kritika első lépésében való elfogadása és a nyitottságod megőrzése elengedhetetlen. Ez azt is jelenti, hogy ne zárd el magad az új információktól és nézőpontoktól, amit a kritika hozhat neked. Ha nyitott vagy,és elgondolkodsz a hallottakon, nagyban segíti  a fejlődésed és az új perspektívák megértését is.

2. Vizsgáld meg a másik szándékát:

Fontos, hogy megértsd, hogy a kritika mögött milyen szerepe lehet a másik személynek, illetve mi is ezzel a szándéka. Megtörténhet, hogy az, aki mondja, tulajdonképpen jót akar neked, és építő jellegűnek szánja azt. Természetesen vannak olyan esetek is, amikor nem megfelelően tálalják, és valójában romboló módon, ítélkezve és bírálva adják azt, ez bizony frusztrálhat. Minden esetben nézd meg objektíven, mi lehet az illető szándéka. Ha sértő, és az illető dühös, hagyd lecsillapodni, és ilyenkor tanulj meg hallgatni. Felesleges konfliktusokat tudsz így majd elkerülni.

3. Ne válaszolj azonnal:

Amikor kapunk egy kritikát, gyakran azonnal védekezünk, vagy harcba szállunk. Jó magyar mentalitással csípőből tüzelünk a másikra, hiszen a legjobb védekezés a támadás. Fontos azonban megőrizni a hidegvérünket és nem reagálni azonnal a feltoluló érzelmeinkre.

Adj magadnak időt a kritika megértéséhez, annak átgondolásához, és csak ezután válaszolj rá. Lehet, hogy ez elkerülésnek tűnhet, viszont ez is időt ad számodra, hogy megértsd a másikat, és azt is megtudhatod, hogy miért is mondhatta.

4. Értsd meg a kontextust:

A kritika megfelelő értelmezése és megértése kulcsfontosságú a számodra.

Lehet, hogy a másik fél rosszul fogalmazta meg a kritikát, vagy nem ismeri teljesen a helyzetet. Még az is megtörténhet, hogy hiányosan és általánosításokkal fogalmazott. Figyelj a részletekre és győződj meg arról, hogy tisztában vagy az adott helyzettel és összefüggésekkel, nem kell egyből megsértődni miatta.

5. Kérdezz vissza:

Ha valami nem világos számodra az adott visszajelzésben, ne félj visszakérdezni.

Az érdeklődésed és a kíváncsiságod nagy segítséged lehet abban a kérdésben, hogy mélyebben megértsd a másik személy álláspontját, és tisztázzátok a kérdéseket vagy az esetleges félreértéseket.

6. Azonosítsd be a tanulságot:

Minden kritika mögött van egy tanulság, amit abból le lehet vonni.

Azonosítsd a kritika mögött rejlő konkrét üzenetet, és gondolkodj el azon, hogy mi az a hiányosságod, amire utalhat, és mit tanulhatsz belőle. Ez lehet technikai probléma, kommunikációs képesség, és akár az érzelmi intelligenciád fejlesztése, az empatikus gondolkodásmód elsajátítása.

7. Koncentrálj a pozitívumokra:

 Bár a negatív visszajelzés fájdalmasan érinthet, gondolj arra, hogy számos pozitív eredmény és visszacsatolás is van az életedben. Gondolj vissza az elért sikerekre és a pozitív visszajelzésekre, a dicséretekre, hogy megerősítsd az önbizalmadat és bátrabban nézz szembe a kritikával.

7+1. Tanulj a múltadból:


 Nézz vissza az időben a korábbi kritikákra, amiket korábban kaptál, és látni fogod, hogy mennyit fejlődtél azóta. Az ilyen visszatekintés lehetőséget ad arra is, hogy meggyőződj arról, milyen eredményeket értél el a korábbi tanácsok és építő kritikák alapján, és hogyan tudod ezeket továbbfejleszteni és beintegrálni a jövődbe is.

A kritikával való szembesülés és annak a kezelése nem könnyű, de gyakorlással és tudatossággal fejleszthető ez a képességed is.

 Az építő jellegű kritikákból adódóan lehetőséged nyílik a jobb önismeretre, a fejlődésre és az érzelmeid és viselkedésed tudatos ellenőrzésére.

Ne felejtsd el, hogy az önreflexió és a folyamatos fejlődés segít téged abban, hogy tanulj a kritikákból, megfelelően kezeld őket, a lehető legjobb időben reagálj ezekre, és ha kell, engedd őket el, ha nem a megfelelő helyről kaptad ezeket.

Kívánok Neked hasznos és építő visszajelzéseket!

{"email":"Érvénytelen email cím","url":"Érvénytelen weboldal URL","required":"Egy kötelező mező üres"}
>