Amikor az akaraterőm cserbenhagyott… 3. rész - Pszichológia és Coaching
Avagy hogyan erősítheted az akaraterődet a következő három lépéssel.

Legújabb bejegyzésem ismét az akaraterő témakörében íródott.

Remélem, hogy a következő tippeket, amelyeket most hoztam neked, ugyanolyan lelkesen olvasod majd, mint az előző két alkalommal.

Arról már esett szó, hogy mit is jelenthet, miből is tevődik össze az akaraterő, és arról is, hogy olyannak is vehetjük, mint az izmainkat, mint ahogy arról is írtam, hogy ha túlzott igénybevételnek tesszük ki azt, ahogyan az izmaink elfáradhatnak, az akaratunk is gyöngülni kezdhet. Újabb táplálékra van szüksége azért, hogy újra megfelelőképpen működhessen.

Írtam arról, hogy legyen lehetőleg mindig nálad valami csábító dolog, aminek nehezen tudsz ellenállni, mint ahogyan arról is, hogy mennyire nagy jelentősége van annak, hogy kerüljük az automatikus döntéseket, még ha azok nem is olyan nagy horderejűek, mivel ezek is erősítő tényezők lehetnek, ha azokat tudatosítani tudjuk, és nem csupán spontán történések lesznek.

Illetve szó volt a meditációról is, mint az összpontosítás erősítéséről, hogy csak egyetlen jó tulajdonságát vegyük annak elő.

Most következő három tippel, mint lehetőséggel érkeztem meg hozzád.

Lássuk őket!

1. tipp: A választási lehetőségek, mint ellenségeink elkerülése
Pszichológia, coaching, személyiségfejlesztés, önismeret, akaraterő, választási lehetőségek

Hogy itt én most éppen mire gondolhatok, méltán teheted fel kérdésed, mert mondhatod most dohogva, morogva, netán felháborodva, hogy a lehetőségek éppen arra valók, hogy ne hagyjuk elmenni, veszni őket.

Itt most mégsem erre a fajta lehetőségre gondolok, hanem egyéb, csábító horderejű eshetőségekre, amelyek igazából csupán az idődet rabolják el tőled, és egyáltalán nem építőek, és úgy elveszik, hogy megeszik reggelire, ebédre, esetleg vacsorára is az akaraterődet.

Akár a munkahelyeden vagy, esetleg az otthonodban, ne engedj a kizökkentő feladatok áradatának, például ne az emailjeidet figyelgesd fél óránként, esetleg ne az apró-cseprő dolgaiddal kezdj neki a napodnak, és ne is a telefonodat figyelgesd folyamatosan, hogy ki, mikor és éppen mit akar most és rögtön és azonnal veled megosztani.

Ugorj fejest a munkába, a legjobb tudásod szerint végezd el a konkrét feladataidat, egyenként, szépen, sorjában. Ne kezdj neki mindegyiknek egyszerre, mert oda az összpontosításodnak, no meg a hatékonyságodnak. Ne akarj elveszni a rengetegben, haladj céltudatosan, lépésről-lépésre.

2. tipp: Reggel indítsd a napodat a legnehezebb dologgal!
Pszichológia, coaching, személyiségfejlesztés, önismeret, akaraterő, kezdj a legnehezebbel!

Biztosan vannak neked is olyan dolgok a napjaidban, amelyekkel a legszívesebben nem is foglalkoznál, legszívesebben hanyagolnád, vagy éppen halogatnád annak az elvégzését.

Az ébredésünk után elkövetkező 2-3 órában vagyunk úgy nagy általánosságban a legaktívabbak.

Ha egyből a legnehezebb dologgal, feladatoddal kezded a napodat, nagyobb az esélye annak, hogy azt nagyobb lendülettel, energiával teltebben el is végzed majd. Vigyen a lendületed, és ne hagy abba, fejezd is be azt!

Egy nehéz feladattal való végzés nagyban javít a kedélyeden, és még talán a közérzeteden is, amely ugyancsak segítségedre lehet a további feladataid elvégzésében is.

3. tipp: Emlékeztesd magad a fontos céljaidra!
Pszichológia, coaching, személyiségfejlesztés, önismeret, akaraterő, emlékeztesd magad

Céltalannak lenni nem jó dolog. Ugye te nem vagy az? Remélem is, hogy nem. Hiszen a céljaink visznek előre az életünkben. Minden évben legyenek komolyan átgondolt, jól megfontolt, és ha nehezen is, mégiscsak elérhető, valós céljaid.

Ha emlékezeted magad ezekre, tettekre kész leszel.

Itt hoztam is egy példát magammal: ha a célod az, hogy le akarsz fogyni mondjuk 10 kilogrammot az idei évben, mert szeretnéd növelni vele a külső önbizalmad, akkor ezt tartsd mindig az eszedben, és ezért acélozd meg a lelked, és ne csupán akard azt, hanem tudj tenni is érte!

Egy másik példa lehet erre, hogy az év minden hónapjában a kereseted mondjuk 10%-át meg akarod spórolni.

Erre emlékeztesd magad, mielőtt nekifognál vásárolni, vagy úgy igazából megfontolatlanul „csak úgy” költekezni. Légy tudatos a vásárlásaid során, lebegjen előtted a célod, és ez fogja szentesíteni az eszközt is: jelen esetben a pénzed.

Bármi legyen is a célod, AKARNOD KELL, viszont önmagában ez nem elég: TEGYÉL IS ÉRTE!

Nos, ez volt mára a három tipp, vagy nevezhetem úgy is, hogy a három lehetőség.

Kíváncsi vagyok, melyiket vezetnéd be, akár már MA az életedbe?

Megosztod velem?

Tudod, kíváncsi vagyok, na, jó, azért nem mindenre…, nem a szomszéd új verdája érdekel, sem a legújabb pletyka a Pistiről meg a Juciról meg az új ruciról.

Jó, most már megyek, futok!

{"email":"Érvénytelen email cím","url":"Érvénytelen weboldal URL","required":"Egy kötelező mező üres"}
>