„Ha szeretnél, megtennéd.”
„Ha fontos lennék neked, észrevennéd.”
„Bizonyítsd be, hogy számítok neked.”

Ismerős mondatok? Talán hallottad őket, talán kimondtad már te is. És ha igen, emlékszel arra a furcsa, kettős érzésre, ami kísérte? Egyfelől ott a vágy, hogy a másik megmutassa: igenis fontos vagy neki. Másfelől ott a keserűség, hogy nem magától teszi, hanem csak azért, mert kérted vagy számon kértél rajta valamit.

A szeretet így próbatétté válik – és minden próbatétel mögött ott lapul a félelem: „Vajon elég jó vagyok-e? Vajon tényleg szeret-e?”

Miért játszmázunk a szeretettel?

Amikor valaki szeretetre vágyik, természetes módon közelítene a másikhoz. Egy ölelés, egy kedves szó, egy figyelmes gesztus – ezek mind azt jeleznék: fontos vagy nekem.

Csakhogy sokszor nem merjük tisztán kimondani, mit is szeretnénk valójában. Helyette rejtett elvárásokat állítunk. Mintha a másiknak ki kellene találni, mi hiányzik nekünk, és magától kellene pótolnia. Ha nem sikerül neki, csalódottak vagyunk; ha sikerül, akkor sem feltétlenül nyugszunk meg, mert ott a gondolat: „Biztos csak azért tette, mert mondtam…”

Ez a rejtett forgatókönyv az, amit játszmának nevezünk. Látszólag arról szól, hogy a másiknak kell bizonyítania: szeret-e minket. Valójában azonban belülről fakadó hiányainkat tükrözi. 

A játszma nem rosszindulatból születik, hanem félelemből és vágyból egyszerre. Félelemből, hogy ha kimondjuk: „Hiányzol, figyelj rám, ölelj meg”, akkor visszautasítanak. És vágyból, hogy valaki végre spontán, szívből adja meg, amire annyira szükségünk van.

Amikor vizsgává válik a kapcsolat

Képzelj el egy kapcsolatot, ahol minden gesztus próbatétel. Ha elmosogatsz, azzal bizonyítod, hogy szereted a másikat. Ha felhívod nap közben, azzal is. Ha nem teszed, akkor máris jön a vád: „Látod, nem is vagyok fontos neked.” Egy idő után a kapcsolat vizsgák sorozatává válik. És bármennyit is bizonyít a másik, mindig akad újabb és újabb feltétel, amit teljesítenie kellene.

Ez azért bántó, mert a szeretet lényege veszik el közben. A szeretet ugyanis nem bizonyítvány, amit pontokban mérünk. Nem arról szól, hogy százból hány próbát teljesít a másik.

A szeretet lényege éppen az, hogy önkéntes. Hogy nem kell hozzá vizsga, sem feltétel, sem titkos forgatókönyv. A szeretet jelenlét, figyelem és választás.

A kimondatlan hiányok súlya

A játszma mögött gyakran ott van egy kimondatlan hiány.

Talán gyerekkorban sosem kaptad meg a vágyott figyelmet, és felnőttként újra és újra próbálod bepótolni. 

Talán mindig teljesíteni kellett, hogy elismerést kapj, és ma is azt hiszed, a szeretetet ki kell érdemelni.

Vagy lehet, hogy egyszerűen félsz sebezhetővé válni: félve attól, hogy ha kimondod a hiányt, akkor gyengének látszol.

De gondolj csak jobban bele: vajon tényleg gyengeség, ha azt mondod a párodnak: „Hiányzol”? Vagy: „Jólesne, ha most mellém ülnél”? Nem éppen ez az igazi erő? A bátorság, hogy felvállalod a valóságot: szükséged van rá. A játszma látszólag védelmet ad – de valójában távolságot teremt. A tiszta kimondás viszont közelebb hoz minket a másikhoz.

Hogyan lehet ezt másképp?

A változtatás nem könnyű, de lehetséges. Az első lépés, hogy felismered: játszmázol.

Nem hibáztatásból, nem önostorozásból, hanem egyszerűen tudatosítva: most nem a tiszta szükségletet mondom ki, hanem a másikra teszem át a felelősséget.

A következő lépés a gyakorlás: megfogalmazni tisztán, mit szeretnél.

Például:

– Ahelyett, hogy azt mondod: „Soha nem figyelsz rám”, próbáld így: „Szeretném, ha most öt percig csak rám figyelnél.”
– Ahelyett, hogy sóhajtozol a konyhában, mondd ki: „Jólesne, ha most segítenél elpakolni.”
– Ahelyett, hogy ridegen elhallgatsz, fogalmazd meg: „Most bánt valami, jó lenne, ha megkérdeznéd, mi az.”

Nem biztos, hogy elsőre könnyű lesz. Lehet, hogy félelmetes, vagy szokatlan. De minden alkalom, amikor mégis tisztán kérsz valamit, közelebb visz a valódi kapcsolódáshoz.

A szeretet nem bizonyítás, hanem választás

A szeretet nem kényszer. Nem arról szól, hogy valakit próbáknak vetünk alá, és ha átmegy, akkor megnyugodhatunk.

A szeretet mindig választás. Választás arra, hogy jelen legyünk egymás életében. Választás arra, hogy figyeljünk a másikra. Választás arra, hogy megosszuk vele a hiányainkat, és teret adjunk neki, hogy szabadon reagáljon.

Ha elengedjük a „bizonyítsd be” játszmáit, akkor felszabadul a kapcsolat. Többé nem vizsgázunk, hanem együtt vagyunk. És amikor a másik mégis ad valamit – egy gesztust, egy figyelmet, egy ölelést –, akkor az valódi ajándékká válik. Nem azért értékes, mert kiharcoltuk, hanem mert önként jött.

Záró gondolat

Mindannyian vágyunk arra, hogy szeressenek. És mindannyian félünk attól, hogy ha kimondjuk, mire van szükségünk, akkor elutasítanak. De a játszmák hosszú távon csak távolságot teremtenek. A tiszta kimondás viszont közel hoz.

És te? Mikor érezted utoljára, hogy bizonygatnod kell a szeretetedet – vagy hogy neked kellene „bizonyítékot” kapnod? Mi történt volna, ha akkor nem próbát állítasz, hanem egyszerűen kimondod: „Erre van szükségem most”?

Ha bármilyen gondolatod van, hozzászólnál a bejegyzéshez, tedd meg nyugodtan, a neveden kívül a hozzászólásoknál más nem fog megjelenni, véd téged, mint ahogyan engem is, az   Adatkezelési tájékoztató  .

Molnár Zsuzsa ev.   Életvezetési tanácsadó, life, párkapcsolati és rendszer coach, mérnök   „Ahol nagyszerű győzelmek születnek!”   Csoportom  |   Időpontfoglalás  |  Interaktív tanfolyamaim