Avagy hogyan győzd le a halogatást 6 egyszerű lépésben
A halogatás témában írtam már jó pár bejegyzést, viszont nem minden esetben azért halogatunk, mert ténylegesen ezt akarjuk.
Most abból a szemszögből nézzük meg a halogatás okait, amikor túlságosan is sok a feladatunk, végeláthatatlan a teendőnk, és elveszünk közöttük.
Nem foghatunk mindent a rohanó világra, mivel az most sem gyorsabb, mint ezelőtt tíz-húsz évvel, csupán a saját vagy épp a velünk szemben támasztott elvárások lettek mások, nagyobbak.
Az idő telik, és körülöttünk természetesen minden változik, és ebben a hatalmas univerzumban változóban vagyunk mi magunk is.
Vannak olyan időszakok az életünkben, amelyekben talán azt érezhetjük, hogy minden ellenünk esküdött, semmivel sem tudunk időben végezni, összecsapnak a hullámok felettünk, és telis-tele vagyunk megoldatlan feladatokkal, sürgető és halaszthatatlan határidőkkel.
Hatalmas problémákként cipeljük őket, és nem csoda, ha motiválatlanok leszünk és azt sem tudjuk hol és mivel is kezdjük őket.
Ha mindezek mellett még a maximalizmusra is törekszünk, még nagyobbaknak láthatjuk a problémát.
Jó, de akkor mihez is kezdhetünk?
Ehhez hoztam tippeket, s ha megfogadod őket vagy egyiket-másikat, már sokat tehetsz a halogatásod elkerülése végett.
1. tipp: Legyen egy konkrét, pozitív célod, amiért szívesen teszel!


Ha vannak céljaid, és ezekért tenni is készen vagy, nagy segítség lehet, ha emlékezteted magad azokra. Már maga a gondolat, hogy a célod elérhetővé teszed nagyban motiválhat téged abban, hogy a feladataidat elvégezhesd.
Én azt ajánlanám, hogy ha van célod, azt írd le magadnak, és vezess róla cselekvési naplót, amelyben leírhatod, hogy az adott napon mit tettél meg azért, hogy ahhoz közelebb kerülhess.
Ha leírsz bármilyen apró lépést, melyet már elvégeztél, azzal tudatosíthatod magadban, hogy nem voltál tétlen azon a napon sem. Ez ösztönzően hat majd rád, és motiválttá válhatsz a többi feladatod elvégzésében is.
2. tipp: Csak nyugi, semmi pánik!


Nagyon fontos, hogy mielőtt hozzákezdenél a napi teendőidhez, légy nyugodt. Elkerülöd a szükségtelen feszültséget, a kapkodást, a nem kívánatos stresszt. Ha ez nem megy másképpen, csinálj valamilyen számodra kedves és szeretett tevékenységet, olyasmit, amellyel pozitívabb hangulatba tudod hangolni magadat. Ha van kutyád vagy macskád, játssz vele pár percet, ha nincs, az is jó, ha mélyeket lélegzel, miközben szépen beszélsz saját magadhoz, hogy minden rendben van és rendben is lesz.
Hálanaplót is írhatsz, akár minden reggeledet ezzel indítva, egy füzetbe leírva, hogy miért is lehetsz hálás az adott napon. Ez sokszor olyan dolgokra is segít rávilágítani, hogy mennyivel jobb helyzetben vagy, mint azt gondolod. Tudatosítsd ezeket magadban, garantálom, hogy sokkal jobban érzed majd tőle magad.
3. tipp: Írd össze a napi teendőidet!
Reggel mikor felébredünk sokkal aktívabb az első két-három óránk, mint később. Írj egy listát azokról a dolgokról, amelyeket mindenképpen el szeretnél, vagy el kell végezned.
4. tipp: A teendőid listáját priorizáld!


Mindig akadnak olyan feladatok, amelyeket nem szeretünk megcsinálni. Vannak olyanok is, amelyek pedig kifejezetten feldobnak, vagy megnyugtatnak.
Nézd át a listádat, mielőtt hanyatt-homlok nekikezdenél az elsőnek, amelyet papírra vetettél!
Ha esetleg a listádon húsz dolog is szerepel, gondold át, hogy tényleg mindent aznap kell-e elvégezned?
Van-e esetleg rajta olyan dolog, amelyik nem olyan fontos? Esetleg más is el tudja végezni helyetted? Lehet, hogy most azt gondolod, hogy te ezt jobban tudod, szebben, precízebben, mint más. Ha hagyod, a másik megtanulhatja, vagy meg is csinálhatja, ha nem is pontosan úgy mint te, nem kell törekedned az abszolút tökéletesre.
A listádról húzz ki minden olyan dolgot, amelynek az elvégzése mindössze két-három, vagy esetleg öt perc. Ezeket jobb, ha fel sem írod, hiszen hamarabb megcsinálod, mintsem azt esetleg papírra veted.
5. tipp: Kezdj a legnehezebb falattal!
Már írtam, hogy reggel az ébredés utáni órákban vagyunk a leghatékonyabbak. Kezdj a legkeményebb feladatoddal. Ha ennek a végére jutsz, sokkal jobb kedvre derülsz, motivált leszel és meg is könnyebbülsz.
Ezután már a feladataid könnyebbik része következik, ha motivált vagy, ezekkel már gond nélkül haladhatsz majd.
6. tipp: Tanulj meg nemet mondani!


Nem kell, hogy minden a te nyakadba szakadjon. Nem kell mindent magadra vállalnod. Ha már amúgy is túl vagy terhelve, nem hiszem, hogy kell még egy kolonc a nyakadba, amelyik esetleg a munkaidődet meghosszabbíthatja.
Légy megfontolt, figyelj oda magadra. Ha úgy érzed, valami már túl sok, akkor a sok is elég, mondj nemet a feladatra. Előbb lehet, hogy meglepődnek, mégse kezdj el magyarázkodni. Elég, ha annyit mondasz: „Sajnálom, viszont ez már nem fér bele a napomba!”
Nem kell használnod olyan szavakat, amelyeket nem gondolsz komolyan: „Szívesen megcsinálnám, de…”, „Tudod, hogy bármit megtennék, de…” és hasonlókat.
Légy konkrét, acélozd meg magadat, és csak olyasmit vállalj magadra, amelyet meg is tudsz csinálni úgy, hogy nem kell megfeszülnöd majd érte.
Most ezekkel a tippekkel érkeztem. Remélem, hogy hasznosnak találod valamelyiket, ha el vagy havazva.
Ja? Már tavasz van, igaz. A tavasz viszont ravasz. Különben is csak szimbolikusan gondoltam.
Na, szia, megyek, vár a munka! Viszont csak nyugodtan…
Ha pedig megosztod velem a gondolataidat a tippekkel kapcsolatban, szívesen olvasom azokat.
Kedves Zsuzsa,
Magamon azt figyeltem meg, hogy a hosszú távú célok mennek nehezen. Egyszerűen, nem látok nagyon messzire, vagy csak nehéz sürgetni az időt.
Rövidtávú céljaim vannak, ezekért teszek is, folyamatosan.
A munkámban folyamatos újratervezés, átpriorizálás van, mert folyamatosan jönnek újabb és még fontosabb feladatok. Igyekszem mindent megoldani, és ahogy a múltkori alkalommal jeleztem, nekem sokat segít ha a sok emailt mappákba rendezem, hogy ne legyen túl sok egyszerre a szemem előtt. A nagyon pötyögős, monoton feladatokat delegálom.
Home officeban is időben kezdem a munkát mintha csak irodában lennék és időben ki is kapcsolom a gépet, nem túlórázok. Ezután a telefont sem veszem fel.
Ha benne vagyok egy fontos feladatban, nem veszem fel a telefont, hanem később (lehetőség szerint még aznap) visszahívom az illetőt. Igyekszem egyszerre egy dologra figyelni, mert a folyamatos multitasking, csak több hibát eredményez.
Nekem ezek szoktak segíteni.
üdvözlettel
Ildi
Kedves Ildikó,
a hossztávú célokat ha felosztod részcélokra, vagy állomásokra, talán nem is kell az időt sürgetni, telik az magától is, hidd el. Kisebb falatokkal talán már egyszerűbben megy egy nagyobb cél átlátása, és a motivációdat is fenn tudod tartani.
A multitaskingot pedig inkább teljesen ki is iktatnám helyetted az életemből, mivel semmi jót nem eredményez. Csak elveszel a feladataid között, és a hatékonyságodon is sokat ront. Esetleg ki is maradhatnak fontos dolgok, amelyek aztán esetleg egy letoláshoz, vagy kudarchoz vezethetnek. Csak szépen sorban, így gyorsabban is haladhatsz a feladataidban.
Üdv: Molnár Zsuzsa